2014. szeptember 26-án a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár, Móritz Sándor Galériájában nyíló kiállítás a Sághegyi Szüreti Napok kiemelt rendezvénye lesz. Ennek apropóján beszélgettünk Nagy Andrással, a Janus Pannonius Múzeum főmuzeologusával.

Kinek az ötlete volt a kiállítás?

A nemrég Celldömölkön rendezett nagysikerű Munkácsy kiállítás után a város kulturális vezetői szerettek volna újabb, jelentős műveket bemutató kiállításokat, s ennek híre közvetetten eljutott Pécsre is. S így kerestem meg ennek a mostani tárlatnak az ötletével Pálné Horváth Mária igazgatónőt, aki nagy örömmel támogatta a kezdeményezést.

Miért éppen Celldömölkön? Milyen kötődésed van Kemenesalja fővárosához?

Próbálok visszafogott, és szerény lenni saját személyemmel kapcsolatban, hiszen én ennek a 19. századi magyar festészet legjelentősebb alkotóit bemutató kiállításnak csak a rendezője, közvetítője vagyok, s a művek bemutatása fontosabb, mint az én bemutatkozásom, kissé elméletibben: létezésük erősebb, mint az én életem. De azért mégis valamit magamról.

Celldömölkön születtem, itt töltöttem a gyerekkoromat, majd a kamaszkoromat is. Miután szüleimmel Szombathelyre költöztünk szinte minden hétvégén és iskolai szünetben „hazajöttem” a nagyszüleimhez, nagynénéimhez. Anyai nagyanyám, Móritz Béláné varrónő volt, a húga virágot árult a piacon, a Király János utcában, az egykori Hungária Szállóban laktak, szemben Fehér Laci bácsi kárpitos-műhelyével, ahova kisgyerekkoromban sokszor átjártam. Volt itt a 60-as évek végén és a 70-es években egy tüneményesen belterjes kisváros, varrónőkkel, virágárusokkal, kárpitosokkal, gombkészítővel, cipészekkel, s beszélgető kuncsaftjaikkal, a kézműves munka, s egy vidéki kisváros megállított, ráérő idejével, melyben minden részlet, minden apróság és motívum csodálatos jelentőséget nyerhetett. Nemcsak a nagyanyám varrodája a nagy szecessziós tükörrel, a színes gombokkal, próbababával, gombostű-mágnessel, de az említett kárpitos-műhely is fantasztikus dolgokat kínált egy gyerek képzeletének. Például a 18. századi csehsüveg boltozatú műhely tele volt ragasztva a Füles Magazin címlapjaival, melyekről fürdőruhás nők mosolyogtak a szocializmus visszafogott kacérságával, s mindez – természetesen ez csak később tudatosodott bennem – egy szándéktalan modern művészeti alkotást hozott létre, s egy véletlenségében a múltat és az akkori jelent egymásra vonatkoztató, s a pop art irányzatra jellemző „környezeti mű” egy environment, illetve egy fotó-kollázs élményét adta. Vannak művek, melyek múlandóságuk miatt kimaradnak a művészettörténetből, ilyen egy virágcsokor is, egy női kosztüm, vagy egy mesterien kárpitozott fotel. Aztán még Celldömölk nekem a Sághegy, a marcali fürdőzések, a Liget, a vasútállomás. A kamaszkoromat a barátaimmal valamennyire talán felidézi az a nekrológ, melyet évekkel ezelőtt írtam az Új Kemenesaljába, Kamondi István barátom halálakor. Első munkahelyem volt harminc évvel ezelőtt a celli „Kultúr” – így nevezték a Művelődési Központot – ahol Pálné Horváth Mária és Kocsis Andrea a kollégáim voltak Kuthi Márta igazgatásával. Úgyhogy nekem ez a mostani kiállítás egy jutalomjáték, s remélem mindazoknak is az, akikkel valamikor itt jól megvoltunk egymással. A megnyitón gyerekkori barátom, Lipi Tamás zenekara, a Mirage Salon Quartett játszik majd, s minden rokonomat, barátomat és ismerősömet, illetve minden érdeklődőt szeretettel várok! De kanyarodjunk vissza a kiállítás képeihez, tényleg nem szeretném személyes dolgaimat a bemutatásra kerülő műalkotások elé rajzolni.

Mely festőművészek alkotásai láthatók majd a tárlaton?

A pécsi Janus Pannonius Múzeum a Nemzeti Galéria után a legnagyobb magyar képzőművészeti gyűjtemény Magyarországon. Ez a 19. századi festészetünket bemutató anyag még soha nem volt így együtt látható egyetlen tárlaton sem, mert múzeumunk Modern Magyar Képtárának állandó kiállítása a nagybányai festészettel indul, ez a festőiskola jelenti ugyanis azt a képzőművészeti modernséget, mely éppen a 19. századi akadémiai művészet ábrázolási módjától, művészi világnézetétől és gesztusaitól szakadt el. A 19. századi festészet a realizmus és a nemzeti művészet jegyében jött létre, legnagyobb alakjai, akik a tárlaton is képviselve lesznek egy-egy festménnyel: Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Orlai Petrich Soma, Paál László, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Mi a különleges a 19. századi magyar festészetben?

Ha nagyon egyszerűen és röviden akarom megfogalmazni, akkor a realizmus ezeknél a festményeknél azt jelenti, hogy a képek témája, a csendéleteken ábrázolt dolgok, a portrékon a személyek, s a tájképeken a helyszínek fontosabbak, mint az a mód, ahogyan mindez ábrázolva van. A festő egyéniségét, alkotásának kvalitását nem valamiféle egyéni, csak rá jellemző festésmód méri, hanem az, hogy miként tűnik el ez az ábrázolásmód, s a festő egyénisége az ábrázolt témában. A kép ablak, melyen keresztül a valóságos dolgokra láthatunk, s azok tökéletes hasonlóságára a képen. A közönség kedveli a realizmust, mert a téma a ráismerés élményét nyújtja számára és a hasonlóságot értékeli. A modern festészet viszont ott indul, amikor a művész egyéni gesztusai, a festékhasználat, a kompozíció egyedisége, a szerkezet háttérbe szorítják a témát, míg aztán a téma az absztrakt festészetben már egyáltalán nem lesz felismerhető. S ilyenkor a nagyközönség témakereső tanácstalanságában a gyakran kusza vonalak láttán saját megnyugtatására úgy reagál, hogy „ezt én is meg tudom csinálni”. Miközben persze a modernitásban az újdonságérték is lényeges, tehát az, hogy ki és mikor csinálta meg ezt először.

Van-e köztük olyan kép, amelyik különösen kedves neked, vagy amit különösen ajánlanál az ittélőknek?

Úgy válogattam ezt a kiállítást, hogy egyrészt a legfontosabb, illetve a nagyközönség számára legismertebb alkotók szerepeljenek, másrészt minden erre a korszakra jellemző műfaj is. Ezért láthatók lesznek tájképek, életképek, történelmi jelenetek, férfi és női portrék, s egy csendélet, Borsos József számos kiállításon szerepelt Gyümölcsös csendélete. Mindenképpen ajánlom a művész kemenesaljai vonatkozása miatt Orlai Petrich Soma festményét, illetve a művész hatalmas népszerűsége miatt Munkácsy Mihály képet, mely a „Milton” című művének egyik vázlata, s éppen vázlatszerűsége révén árulkodik a művész technikai kvalitásairól.

Lesz-e még ilyen alkalom, amikor műalkotásokat hozol Celldömölkre?

Elképzelhető. Mindenesetre szeretnék egy kiállítást rendezni egy elfelejtett celldömölki festő Rács Reich Imre képeiből, aki egy igazán érdekes kismester volt, s nemcsak a helyi templomok díszítő ornamentikáit festette, hanem olajképeket is alkotott. Az ötlet akkor született, amikor teljesen véletlenül egy internetes kereskedelmi oldalon találtam tőle egy képet, mely a Marcalt ábrázolja a Fahíddal 1938-ban, azt a helyet, ahol kamasz-koromban én is fürödtem a barátaimmal. Erről a képről írtam egy kis írást, „Egy nyári napnak alkonyulata” címmel – Anghy András néven, ugyanis ezen a néven publikálok – az Új Kemenesaljában. Jó lenne a városban, rokonoktól, gyűjtőktől összeszedni a műveit, s rendezni egy kiállítást, ha a helybéliek ebben segítségemre lesznek.

Sok sikert hozzá, és sok sikert a mostani kiállításhoz is!

Köszönöm