Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Március 20. 11:11, csütörtök | Helyi
Forrás: (X)

Uniós támogatás az Erdélyi Film Bt-nek

Uniós támogatás az Erdélyi Film Bt-nek

Erdélyi János Nyomsávon c. filmjét 2013 őszén Los Angelesben (USA) is bemutatták egy magyar filmfesztiválon, melyen az elmúlt 2 év 10 legjobb magyar dokumentumfilmje szerepelt.

Közel 50 film fűződik a nevéhez, a legismertebbek talán a Vérrel és kötéllel, Az évszázad árvize, az Andris, vagy a legutóbbi, a Nyomsávon. Erdélyi János, Balázs Béla díjas filmrendezővel beszélgettünk.

1955. szeptember 27-én, Dukán láttam meg a napvilágot – kezdi bemutatkozását Erdélyi János filmrendező. – Pályafutásom elején 4 évig segédmunkásként dolgoztam, majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskola népművelés- történelem szakán 1982-ben szereztem felsőfokú diplomát. Ezután Kőszegen voltam népművelő, majd évekig újságíróként dolgoztam. 1984 óta készítek filmeket. Filmjeim többek között a párthatalom ellen lázadó falusiakról, az 56-os sortüzet túlélőkről, a kacsaól alatt hat évig kitartó katonáról, az auschwitzból hazatért zsidóról, a templomot építő cigányokról, a gulágokat túlélő erdélyi ötvenhatosokról, a csetnik mészárlást elszenvedő magyarokról vagy az évszázad árvizével küzdő tiszaiakról szólnak. Közel 50 film fűződik a nevemhez, a legismertebbek talán a Vérrel és kötéllel, a Sortűz után, Az évszázad árvize, az Andris, vagy a legutóbbi, a Nyomsávon, mely a nyugati és a keleti blokk határán épült magyarországi vasfüggöny mentén lévő települések lakóinak életét mutatja be. Az emberek állandó zaklatás, ellenőrzés és szabadságukban való korlátozás közepette éltek, hiteles szemtanúk vallanak a határsértésekről.

Az Erdélyi Film Bt. fő tevékenysége a film-, videó-, és televízióműsor-gyártás. A vállalkozásom további fejlődéséhez, a gazdasági helyzet okozta fennmaradáshoz, újabb sikerek eléréséhez vált szükségessé az új, modern technológiák bevonása, melyhez a Sághegy LEADER Egyesület közreműködésével sikerült több, mint 3,5 millió forint támogatást nyerni. Ezt az összeget szinte teljes egészében eszközfejlesztésre fordítottuk. A beszerzésre került eszközök: Sony camcorder és memória kártya, kameratáska, mikrofonok, különböző tartozékok, melyek a színvonalas filmgyártáshoz elengedhetetlenek. A fejlesztés legfőbb indokaként a vállalkozás filmiparban betöltött szerepének, gazdasági potenciáljának növelése, a gazdasági fellendülés, közvetve a térségi felzárkózás elősegítése jelölhető meg. A beszerezni kívánt eszközökkel bővítjük szolgáltatásaink körét, ezzel pedig az Erdélyi Film Bt. továbbra is biztosítani tudja versenyképességét, erősíti piaci pozícióját.

Erdélyi János Nyomsávon c. filmjét 2013 őszén Los Angelesben (USA) is bemutatták egy magyar filmfesztiválon, melyen az elmúlt 2 év 10 legjobb magyar dokumentumfilmje szerepelt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.