Városlista
2018. december 14, péntek - Szilárda

Hírek

2018. Január 06. 05:01, szombat | Belföld
Forrás: mti

Ma van Vízkereszt ünnepe

Ma van Vízkereszt ünnepe

Január 6-án ünnepli a katolikus egyház vízkeresztet, azaz Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (2. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten Fiává. Az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt.

A 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312-325 között kezdett terjedni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően népszokások alakultak ki a századok során. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is.

Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyt a vendégeskedés, esti harangszó után pedig kezdődött a kántálás és a csillagjárás (misztériumjáték), amely a 16. századtól kezdve alakult ki. Az úgynevezett "csillagozás" (csillagének) vagy háromkirályjárás dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonulnak fel, akiket - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg.

Vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti az otthonokat, megáldja a benne lakókat, dolgozókat. A házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűit jelenti: Christus Mansionem Benedicat ("Krisztus áldja meg e házat").

Címkék: Jézus, vízkereszt

Ezek érdekelhetnek még

2018. December 14. 07:32, péntek | Belföld

Köd előrejelzésére szolgáló rendszeren dolgoznak a Pannon Egyetemen

A biztonságosabb közlekedéshez is hozzájárulhat az a ködöt előrejelző, a korábbinál pontosabb adatokat szolgáltató rendszer,

2018. December 14. 07:31, péntek | Belföld

Csökkent a gázolaj ára

A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változott.

2018. December 14. 07:11, péntek | Belföld

Elkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciója

Elkezdődött csütörtökön a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! elnevezésű jótékonysági akciója, amelyben december 18-ig tartós élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak a Spar és az Interspar üzletekben országszerte.

2018. December 14. 05:02, péntek | Belföld

Indul a Szupergyors Internet Program második szakasza

A kormány kezdeményezésére, szakmai szervezetek és piaci cégek támogatásával 2019 januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, a SZIP 2.0.