Hírek
2013. Január 29. 08:19, kedd |
Helyi
Forrás: Vas Népe online
A Soltis színház felújított épülete a belváros igazi dísze lehetne

A Soltis Lajos Színház értékteremtő erő: több mint egy évtizede költözött Celldömölkre, ahol otthonra is talált.
A Soltis Lajos Színház a kétezres évek elején költözött Celldömölkre, ahol hamar megszerette a közönség. Ahogy Fehér László polgármester (aki 2004 óta áll a város képviselő-testületének élén) a hétvégi színészbálon megjegyezte: Minden hasonló csoportnak, szerveződésnek van egy „motorja", aki nélkül nem működne a „dolog", a Soltis Lajos Színház életében ezt a „motort" Nagy Gábornak hívják. Ő hozta létre több mint harminc évvel ezelőtt a Soltis színház elődjét, a Sitkei Színkört, aztán az ő vezetésével költözött a társulat Celldömölkre a megrázó, tragédia, a három emberéletet - Soltis Lajosét, Fieger Szabináét és Kurucz Lászlóét - követelő autóbaleset után. A társulat ma nemcsak színistúdiót működtet a városban - innen érkezik a folyamatos utánpótlás -, hanem rendszeresen játszik is: 2012-ben összesen negyvenkét alkalommal lépett színre a társulat a városban, majdnem ötezer főnyi közönség előtt, valamint tizennégy előadást fogadott is. (A vendégjátékokat több mint ezerkétszázan látták
A városi önkormányzat a Soltis színház rendelkezésére bocsátotta az önkormányzat tulajdonában lévő volt moziépületet, amely valóban a társulat otthonává vált. A belső terek alkalmasak próbahelyszínnek és előadásoknak egyaránt. Nemrégiben az önkormányzat ahhoz is hozzájárult, hogy még a régi moziban használatos gépház fölszabaduljon, és ezt a teret is birtokba vehesse a társulat. Nagy Gábor azt mondja, öltözőt alakítanak ki ebben a helyiségben.
Van azonban egyetlen, viszont szembetűnő szépséghibája a volt moziépületnek - vagy, ahogy ma már mindenki számon tartja, a Soltis színház kamaraépületének. Kívülről nagyon rossz állapotban van a ház, ráférne egy alapos fölújítás. Csakhogy az önkormányzat és a színház által megkötött szerződésben az áll, hogy értéknövelő beruházást nem vihet végbe az épületen a színház. És bár a társulat az elmúlt években rengeteget tett az állagmegóvásért (ablakokat cserélt, fűtési rendszert javíttatott), az épülethez magához nem nyúlhatott hozzá. Pedig a belváros éke lehetne a színház, ha a külcsín igazodna a belbecshez. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy az önkormányzatnak évek óta üzleti tervei vannak a piac szomszédságában lévő területtel, épülettel, de döntés egyelőre nem született.
A Soltis színház most mindenesetre azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy engedélyezze a kamaraszínház bevakolását. Ha zöld utat kap a kérvény, nemcsak a külcsín közelít a belbecshez, hanem az a jó érzésünk is megszülethet, hogy méltóbb körülmények közé kerül a társulat.
Elvégre hány Celldömölk méretű város mondhatja el magáról, hogy fesztiválsikert fesztiválsikerre halmozó (alternatív) önálló színháza van? (Amely ráadásul nem visz, hanem annál többet hoz. A fenntartási támogatást például - ahogy arról rendszeresen beszámolunk - évről évre meg kell pályáznia.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.