Hírek
2014. Augusztus 07. 08:14, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Augusztus 20-án ismét motorzajtól lesz hangos a salakmotorpálya Debrecenben
2014 Augusztus 20-án immár 40. alkalommal kerül megrendezésre Debrecen Város Örökös Nagydíja! Szurkoljunk együtt a magyar vaspapucsosoknak!
Az esemény minden évben kiemelt prioritást élvez a hazai salakmotoros kalendáriumban, hiszenez hazánk leglátogatottabb és egyben legnagyobb presztízsértékkel rendelkező viadala.
Emiatt hazánk vaspapucsosai ispirosBETŰ-vel írják be versenynaptárjukba, hiszen mindegyikőjüknek egy célja van: megnyerni a viadalt s ezzel bekerülni az örökös ranglistára.
A listán olyan klasszisok szerepelnek, mint a négyszeres egyéni világbajnok dán „professzor” Hans Nielsen, aki 1990-ben tudott diadalmaskodni.
A magyar versenyzők közül az „Örökös Magyar Bajnok” Adorján Zoltán a legsikeresebb a győzelmek tekintetében, hiszen 12 alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára a virágkarnevál napján.
Napjaink közönség kedvence Tabaka József hasonlóan Tihanyi Sándorhoz 3 alkalommal sikerült elhódítania a trófeát. Az utóbbi években a lengyel dominancia uralkodott a Debrecen Nagydíjakon, hiszen 2012-ben Maciej Kuciapa míg a tavalyi évben Tomasz Chrzanowski tudott nyerni.
Ha szeretnél egy izgalmakban bővelkedő látványos salakmotor versenyt látni, nem kell mást tenned, minthogy kilátogatsz a Gázvezeték utcai salakstadionba a virágkarnevál délutánján. Gyere el, s szurkoljunk együtt minél többen a magyar versenyzőknek!
Az eddigi győztesek:
- 2013:Tomasz Chrzanowski (lengyel)
- 2012:Maciej Kuciapa (lengyel)
- 2011:Tabaka József
- 2010:Tabaka József
- 2009:Maciej Kuciapa (lengyel)
- 2008:Tabaka József
- 2007:Pawel Miesiac (lengyel)
- 2006:Stefáni Attila
- 2005:Ferjan Matej
- 2004:Tihanyi Sándor
- 2003:Tihanyi Sándor
- 2002:Matej Ferjan (szlovén)
- 2001:Stefáni Attila
- 2000:Magosi Norbert
- 1999:Adorján Zoltán
- 1998:Adorján Zoltán
- 1997:Adorján Zoltán
- 1996:Magosi Norbert
- 1995:Hell Csaba
- 1994:Adorján Zoltán
- 1993:Bódi László
- 1992:Tihanyi Sándor
- 1991:Adorján Zoltán
- 1990:Hans Nielsen (dán)
- 1989:Adorján Zoltán
- 1988:Adorján Zoltán
- 1987:Adorján Zoltán
- 1986:Adorján Zoltán
- 1985:Adorján Zoltán
- 1984:Adorján Zoltán
- 1983:Hajdú Zoltán
- 1982:Adorján Zoltán
- 1981:Hajdú Zoltán
- 1980:Siegfried Eder (osztrák)
- 1979:Sziráczki István
- 1978:Pawel Waloszek (lengyel)
- 1977:Sziráczki István
- 1976:Vladimir Rozancsuk (szovjet)
- 1975:Peter Liebing (kelet-német
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.