Hírek
2017. December 12. 09:57, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Bedrogozva okoztak halálos balesetet a 20 éves miskolci cserbenhagyók
Bódult állapotban volt az elsődleges adatok szerint az a sofőr az utasával együtt, aki autójával halálra gázolt egy férfit hétfő este Miskolcon, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott
- közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Szabó Csilla hozzátette: a járművet vezető 20 éves miskolci L. Józsefet segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűntett, továbbá kábítószer birtoklása vétség, míg utasát, a 19 éves miskolci L. Zsoltot segítségnyújtás elmulasztása és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden őrizetbe vette a gyanúsítottakat és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat - közölte a sajtóreferens.
Felidézte, a miskolci Szarkahegy utcában egy akkor még ismeretlen típusú személygépkocsi hétfőn kora este elütött egy 55 éves helyi férfit. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az elgázolt férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei két órán belül azonosították és a városban elfogták a halálos közúti közlekedési balesetet okozó sofőrt és utasát - közölte Szabó Csilla.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
