Hírek
2014. Március 04. 12:39, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Egy maoista nemzeti hős képére plasztikáztatja át magát egy férfi Kínában
Egy önfeláldozásáról híres maoista bálvány képére szabatja át az arcát egy férfi Kínában, ahol a nemzeti hősről rajzfilmsorozat is készült idén.
A 30-as éveiben járó Csang Ji-tung, egy Anhuj tartománybeli szociális munkás a napokban kezdte meg az átalakulást Lej Fenggé, az 1960-as évek propagandaszemélyiségévé. A műtét első szakasza a kínai sajtóban megjelent képek tanúsága szerint jól sikerült, s némi arcfestékkel Csang valóban hasonlít a kínai bálványra.
Lej, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) egykori katonája 1963-ban, egy évvel halála után vált a Kínai Kommunista Párt (KKP) tagjai által követendő példává, méghozzá azért, mert "a pártnak és víziójának szentelte életét, szívét és lelkét".
Az 1960-as években odaadása miatt, az 1980-as években önfeláldozásáért dicsérték, az elmúlt években, főképp pedig az elmúlt hónapokban mások megsegítéséért, nagylelkűségéért állítják középpontba. A kormány az elmúlt években jelentős összegeket áldozott Lej népszerűsítésére, március 5-ikét például Lej Feng nappá nevezték ki az országban. A nagyvárosok forgalmas csomópontjain a mártír képét ábrázoló óriásplakátok láthatók, az iskolákban erkölcsi leckét kapnak a fiatalok a bálvány életéből.
A további népszerűsítés szolgálatára Lej életéből idén 26-részes rajzfilmsorozat készült, mely mindenekelőtt a fiatalok megszólítását szolgálja. A szakértők és fiatalok ízlését és véleményét alapul vevő sorozatot várhatóan a központi televízióban sugározzák majd, abban Lejt egyszerű fiúként ábrázolják. Ennek a célja éppen a mindennapiság ábrázolása, az, hogy mindenki, az átlagemberek is hajthatnak különleges tetteket végre - nyilatkozták a kínai sajtóban a sorozat készítői.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.