Hírek
2013. Augusztus 15. 14:39, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Egyiptom - félezer felett a halottak száma
A legújabb csütörtöki hivatalos összesítés szerint országszerte legalább 525 ember vesztette életét előző nap Egyiptomban a rendőrség és Mohamed Murszi elnök elmozdítása ellen tiltakozó iszlamisták közötti véres összecsapásokban.
Az egyiptomi egészségügyi minisztérium pontosított adata szerint a sebesültek száma megközelíti a 3600-at. Az 525 halálos áldozat nagy többsége - 482 - civil.
A volt elnököt támogató Muzulmán Testvériség mozgalom korábban azt állította, hogy szerte az országban a halottak száma meghaladta a 2000-et, és mintegy 10 ezren sebesültek meg.
A Muzulmán Testvériség azt közölte, hogy az előző napi mészárlást követően, csütörtökön is felvonulásra készülnek Kairóban. "Ma délutáni, al-Imán mecsettől induló felvonulásunkkal tiltakozunk a tegnapi nap véres eseményei ellen" - áll a szervezet közleményében.
A hadsereg által felállított ideiglenes kormány figyelmeztetett, hogy a továbbiakban nem tűri sem az ülősztrájkokat, sem az erőszakos cselekményeket.
Biztonsági források szerint az egyiptomi átmeneti kormányzat szerdán határozatlan időre lezárta a rafahi határátkelőt Gáza és Egyiptom között. Szerda éjszaka egyetlen erőszakos cselekményt sem jelentettek Egyiptomban. Az általában nyüzsgő Kairóban a forgalom reggel csak fokozatosan kezdett helyreállni. Egyesek szerint az erőszak újabb fellángolása várható, ugyanis a Muzulmán Testvériség arra hívta fel híveit, hogy folytassák az ellenállást.
Az egyiptomi rendőrség szerdán kiürítette azt a két kairói teret, ahol iszlamista tüntetők tábort vertek, és hetek óta ülősztrájkot folytattak, tiltakozva Murszi elnök elmozdítása ellen. Az akció hírére országszerte véres összecsapások robbantak ki.
Hádzim el-Beblávi miniszterelnök esti tv-beszédében az mondta, a rendőrség a lehető legnagyobb visszafogottsággal cselekedett a tüntetők ellen. Kijelentette, a világ egyetlen állama sem tűrné el, hogy fővárosának két fontos terét másfél hónapon át tüntetők ezrei tartsák megszállva.
A történtek nyomán benyújtotta lemondását Mohamed el-Baradei, a nemzetközileg elismert, Nobel-békedíjas egyiptomi alelnök. Lépését azzal indokolta, hogy "nem tud felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyekkel nem ért egyet".
A szerdai volt a legvéresebb nap Egyiptomban azóta, hogy 2011 elején megdöntötték Hoszni Mubarak volt elnök hatalmát. Ádli Manszúr ideiglenes egyiptomi elnök hivatala helyi idő szerint szerda délután négy órától szükségállapotot hirdetett ki egy hónap időtartamra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 29. 09:19, szombat | Külföld
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki videóüzenetében.
2025. November 29. 09:17, szombat | Külföld
Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére
2025. November 26. 07:23, szerda | Külföld
Donald Trump: közel került a megállapodás az ukrajnai háborúról
Donald Trump szerint közel került a megállapodás az ukrajnai háborúról - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt kedden.
2025. November 25. 06:51, kedd | Külföld
Telefonon beszélt egymással Donald Trump és Hszi Csin-ping
Az orosz-ukrán háborúról és kétoldalú kérdésekről is egyeztetett az amerikai és a kínai elnök hétfőn telefonon - ezt Donald Trump jelentette be a megbeszélést követően.
