Hírek
2017. December 12. 07:34, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elég hal lesz az év végi ünnepekre
Lesz elegendő magyar hal az év végi ünnepekre, sőt a kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője.
Lévai Ferenc - aki egyben az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója is – az MTI-nek közölte: az idei édesvízi haltermelés mintegy 19 ezer tonna lehet, további mintegy 4 ezer tonnát a magyar intenzív telepeken termeltek meg.
Magyarországon az alaphal a ponty, a teljes fogyasztás mintegy 80 százalékát adja. Az év végi ünnepekre már keresett a harcsa, a süllő és a pisztráng, azok a szálkamentes halak, amelyek fogyasztása évközben még elenyésző. Az év végén fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka.
A hal néhány százalékkal drágább, mint tavaly a nyári aszály és a magasabb gabonaárak miatt, az áremelkedés mértéke azonban nem éri el a 10 százalékot.
A szóvivő ugyanakkor jelezte, hogy a jövő évtől a fogyasztók által is érzékelhető, mintegy 15-17 százalékos árcsökkenés várható az áfacsökkentésnek (27-ről 5 százalékra) köszönhetően, ami az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Hozzátette, hogy a belföldi halfogyasztás számításaik szerint várhatóan 10 százalék körül nő majd.
Magyarország évente mintegy 3500-4000 tonna halat, főként pontyot, busát, de élő csukát, harcsát és süllőt exportál. A magyar halexport növekedésének alapvető oka, hogy Európa több országában olyan halbetegségek jelentek meg, amelyekkel nem tudnak megbirkózni a helyi állategészségügyi hatóságok. A piacon így relatív halhiány keletkezett. Ezek a betegségek Magyarországot elkerülték - jegyezte meg Lévai Ferenc.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.