Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2014. Május 14. 11:17, szerda | Helyi
Forrás: Dr. Bérdiné Stipkovics Ildikó

Fényesen csillogó elismerések a celldömölki diákoknak

Fényesen csillogó elismerések a celldömölki diákoknak

Idén is megrendezésre került az Újkori Középiskolai Helikoni Ünnepségek sorozata Keszthelyen,ahol a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai szép sikereket értek el.

Százhuszonnyolc iskola háromezerháromszáz diákja hét helyszínen tizennyolc kategóriában mérte össze tudását, felkészültségét. A verseny két napig tartott és a zsűri a harmadik napon hirdetett eredményt. A Helikonon minősítést kapni nagyon komoly teljesítmény hiszen az indulóknak körülbelül csak az egynegyede részesül benne. A gimnázium tanulói évek óta több kitüntetéssel térnek haza. Ezekben a sikerekben komoly szerepet játszanak a városban működő művészeti csoportok és az ott dolgozó felkészítő tanárok. Az énekkar vezetője, Dr. Bérdiné Stipkovits Ildikó volt idén is a verseny fő szervezője, aki igyekezett úgy megszervezni ezt a három napot a gyerekeknek, hogy a versenyeken és a többi programon és a koncerteken is részt tudjanak venni.

Ebben az évben a Pál András vezette CBG leány néptánccsoport Somogyi lánytánc koreográfiája ezüst minősítést kapott.

A Százszorszép és a Kökényke népdalcsoport bronz minősítésben részesült. Felkészítő tanáraik Dr. Bérdiné Stipkovits Ildikó illetve Varga Diána voltak.

A Kökényke együttes még azon a hétvégén Budapesten a Néprajzi Múzeumban részt vett a „ Tiszán innen,Dunán túl…” népdaléneklési verseny országos döntőjén, ahol arany minősítést kaptak.

A Helikonon nagy sikere volt a kórus által előadott Cups Song-nak, vagy ahogy a gyerekek nevezték: a poharas dalnak. A főtéren a Tiéd a Színpad rendezvényen fellépett a celldömölki Defender együttes,melynek vezetője, Ipsics Áron, aki saját dalait adta elő.

A diákok nagyon jól érezték magukat és már most készülnek a 2016-os keszthelyi Helikonra.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld

Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.