Hírek
2014. Március 08. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Fület és orrot hoztak létre ősejtből
Brit kutatók célja, hogy a testzsír őssejtjeinek segítségével tudjanak károsodott emberi arcot rekonstruálni. Úgy vélik, laboratóriumban létrehozott porcokból sikeresen tudnának fület vagy orrot kialakítani. Kiemelték: a technológia forradalmasíthatja a gyógyítást - adta hírül a BBC.
Az orvosok ezzel az olyan jellegű betegségeket kezelnék, mint a microtia - a fül rendellenes fejlődése, kicsinysége, aminek révén hiányos, vagy hibás fül alakul ki. Jelenleg ezt úgy kezelik, hogy a bordákból vett porcok segítségével műtét révén fül alakú szerkezetet készítettek, majd beültetik a szükséges helyre. Azonban az eljárás többszörös beavatkozást igényel, maradandó hegesedést okoz a mellkason és felhasznált bordákat soha nem pótolják.
A kutatócsapat ennek megoldására most egy alternatív kezelést fejlesztett ki. Ennek keretében a gyermekek zsírszövet őssejtjeiből vettek mintákat és azt egy fül alakú vázba ültették, így a sejtek a kívánt alakúvá és szerkezetűvé tudtak alakulni.
A porszövetet már sikerült zsírból vett őssejtekből a vázon kialakítani, ám a biztonsági teszteket még el kell végezni, mielőtt az eljárást betegek esetében is alkalmazhatnák.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.