Hírek
2019. Október 23. 06:09, szerda |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: mti
Idősek kifosztóit ítélték börtönre Zalaegerszegen
Részben súlyosabb, letöltendő börtönbüntetést kapott jogerősen az a négy vádlott, aki Szegedtől Zalaegerszegig több városban időseket fosztott ki - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
Vándor Virág felidézte: a három nő és férfi társuk 2017 tavaszán három hónap alatt kilenc idős embertől összesen több mint ötmillió forintot zsákmányolt. Kitalált ürügyekkel bejutottak a sértettekhez, a lakásban elterelték a figyelmüket, hogy társuk közben pénz és értékek után kutasson.
Szegeden, Cegléden, Mátészalkán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Zalaegerszegen fosztottak ki időseket, a legkisebb zsákmány 200 ezer forint volt, a legnagyobb meghaladta az egymillió forintot.
Az elsőrendű vádlottat tavasszal a bíróság két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte, amit most négyéves, letöltendő börtönbüntetésre változtatott a törvényszék, hivatkozva a vádlott különös visszaeső voltára és arra, hogy feltételes szabadságvesztés ideje alatt követte el az újabb bűncselekményeket. Nagyobb súllyal vette figyelembe a bíróság az üzletszerűen, bűnszövetségben és csoportosan történt elkövetést is, a nő ezért feltételes szabadságra sem bocsájtható.
A másodrendű vádlottra kiszabott négyéves börtönbüntetést a törvényszék helybenhagyta, harmadrendű társuk esetében a kétéves börtönbüntetést egy évre enyhítette, aminek végrehajtását három év helyett két évre felfüggesztette. A három nőt a bűncselekmények helyszínére fuvarozó és a lakásokban kutakodó, negyedrendű vádlottként szereplő férfira - családi és az egészségi állapotát figyelembe véve - hét év helyett hat év letöltendő börtönt szabott ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
2025. November 02. 08:38, vasárnap | Kék hírek
Halálos lakástűz Téten
Egy nő meghalt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten, ahol szombaton tűz keletkezett egy családi házban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
