Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2020. Október 22. 10:51, csütörtök | Sport

Jöttünk, láttunk, győztünk!

Jöttünk, láttunk, győztünk!

Kategóriagyőzelmet szerzett Nagy Benjámin az Euroaszfalt Országos Rallybajnokság ötödik futamán a Rabócsi Ringen.

Ezzel az éves bajnokságban megerősítette a helyét az előkelő második helyen ebben, a világon egyedülálló sorozatban.

Benit a boldog pilótát kérdezem a sikeres verseny után.

Az éves bajnokság második helyén érkeztél az évzáró versenyre a Rabócsi Ringre. Milyen céllal is indultál?

- Az első helyért, már a szezonban három futamon keresztül előjövő műszaki hibák végett nem tudtam harcolni, így hát a célom a második pozíció megtartása volt. Bizakodóan indultam neki a hétvégének a nyári máriapócsi futamon mind a három előfutamot megnyertem, a döntőben egy fékhiba végett lesodródtam és versenytársam Túri Tomi már nem tudott kikerülni. Ebből a hétvégéből kiindulva nyugodtan vártam a versenyeket.

Szombaton szabadedzések, és két kvalifikációs futam várt rád. Miként is sikerültek?

- A kvalikifációs futamot megnyertem és vártuk a vasárnapot.

Vasárnap egy kvalit, és egy döntőt kellet teljesítened. Úgy alakultak a dolgok, ahogy szeretted volna?

- A harmadik kvali futamban nem működött a gázpedálszenzor, ezzel nem hajtott a hátsó elektromos hajtásom, és így csak a második helyre tudtam bejönni. Ráadásul az a futam piros zászlóval lett leintve, mert egyik sporttársam versenybalesetet szenvedett. A sátor alatt pattanásig feszült a helyzet. Mindenki izgalommal várta a döntőt. A döntőben a jó Joker taktikámnak és a gyors tempómnak köszönhetően megnyertem a versenyt.

Miként értékeled a hétvégédet és a 2020-as rallycross szezonodat?

- Mindig a tőlem telhető legjobbat igyekeztem kihozni magamból. De hát ez egy technikai sport, a tudás mellé szerencse is kell. Nem vagyok csalódott, meg vagyok elégedve a második hellyel.

Köszönöm drága szüleimnek, és kedves iskolámnak (Bocskai István Református Iskola, Halásztelek)

Köszönet Farkas Roland barátomnak, szerelőmnek a verseny alatt nyújtott jó tanácsokért.

Köszönöm a felkészülésemben való segítséget Buczkó Péternek és a Stabilty Workout-nak.

Köszönöm a töretlen bizalmat a Fémalk Zrt-nek!

- Hajósi Miklós -

Fotó: Hajóka SportFotó

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.