Hírek
2012. Március 02. 11:03, péntek |
Helyi
Forrás: SziSzi
Kemenesmagasiból a Megasztár színpadára - István a döntőben!

A TV2 népszerű tehetségkutatóját nézve két hete pénteken ismerős névre kaptam fel a fejem: „Horváth István vagyok Kemenesmagasiból…”
Nem titkolt kíváncsisággal „tapadtam” a képernyőre, hiszen mint azt már megszokhattuk, az összefoglalókban vagy a nagyon jó, vagy a nagyon rossz produkciók kapnak helyet.
Nos, nem kellett csalódnom, amint felcsendültek Bon Jovi, Livin' on a prayer című számának első hangjai, sejtettem, hogy erről a fiúról fogunk még hallani. Horváth Istvánt a pénteki Párbaj előtt kérdezgettem – ő már tudta az eredményt, de nekünk nem árulta el.
-Kérlek, mesélj magadról!
25 éves vagyok, 2005-ben érettségiztem a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Érettségi után elvégeztem egy reklám- és marketingiskolát, majd egy évet jártam a körmendi Rendészeti Szakközépiskolába. Szeretem a művészeteket, szeretek rajzolni, zenei ízlésemet elsősorban a pop-rock határozza meg. Kedvenc előadóim: David Cook, Chris Daughtry, Charlie Simpson, Rod Stewart. Közel állnak a szívemhez a harcművészetek is. Édesanyámmal élek Kemenesmagasiban, édesapámat sajnos 10 évvel ezelőtt elvesztettem. Van egy nővérem, ő már külön él a családjával. Több, mint másfél éve komoly kapcsolatban élek barátnőmmel, Szintiával.
-Hogyan kerültél a zenélés, éneklés közelébe?
Középiskolás koromig a harcművészetek érdekeltek a legjobban, aztán egy súlyos kulcscsonttöréses baleset miatt ezek komolyabb műveléséről le kellett mondanom. Ezután jött a zenélgetés, amelyhez pár már korábban is zenélő celli barátom hozta meg a kedvemet. Ének- vagy zenetanárhoz soha nem jártam, autodidakta módon tanultam az éneklést, hasonlóan a barátaimhoz. Egy alkalommal lehetőségünk volt az A38-as hajón is fellépni.
-Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezz a Megasztárba?
Mint már mondtam, középiskolás korom óta komolyabban érdekel a zene, és ha adódna lehetőségem, akár hivatásszerűen is ezzel foglalkoznék. Úgy érzem, hogy a Megasztár megfelelő út a terveim megvalósításához, ezért is ragadtam meg a lehetőséget, és jelentkeztem a műsorba.
-Hogyan zajlott a válogatás?
Augusztusban kezdődött a válogatás, jelenleg a legjobb 24 kiválasztásán vagyunk túl, ma este derül ki, hogy ki az a 12 ember, aki az élő show-k keretében mutathatja meg a tudását. A válogatás is több fordulós volt, közel tízezren jelentkeztek a műsorba, jelen állás szerint a zsűri szerinti legjobb 24 között vagyok.
-Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a zsűri előtt kell bizonyítanod?
Örültem neki, hogy hallhatom a szakmabeliek véleményét. Annak pedig különösen örültem, amikor hallottam, hogy nagyon jó véleménnyel voltak rólam.
- Miért éppen Bon Jovi Livin' on a prayer c. számát választottad?
Az egyik kedvenc előadóm, David Cook (az American Idol egyik nyertese – szerk.) nagyon jó verzióban adta elő egy külföldi tehetségkutató válogatáson ezt a számot, és ott nagyon megragadott.
-A zsűri egyértelműen pozitívan reagált az előadásodra, és a közönség is tombolt. Mit éreztél akkor, ott a színpadon?
Nagyon jó érzés volt, de csak később fogtam fel, hogy mi is történt valójában a színpadon. Nehéz lenne szavakba önteni, hogy mit is éreztem akkor.
-Köszönöm szépen a beszélgetést,ma este kiderül, hogy szurkolhatunk-e továbbra is a „Magasi Megasztárnak”!
Friss hír:a pénteki párbajbólIstván 3:1 arányban győztesen került ki, így már bent van a legjobb tizenkettőben! Hamarosan az élő adásokban szurkolhatunk neki, remélhetőleg nagyon sokáig! Gratulálunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.