Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2020. Október 22. 14:04, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu

Korrupcióval gyanúsít két rendőrt az ügyészség

Korrupcióval gyanúsít két rendőrt az ügyészség

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást két közlekedésrendészeti járőr ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán azt közölte, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök szeptemberben abban állapodtak meg, hogy közös járőrszolgálatuk során az intézkedés alá vont gépkocsik vezetőitől - arra hivatkozva alappal vagy a nélkül, hogy közlekedési szabálysértést követtek el - pénzt kérnek, és cserébe eltekintenek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírság kiszabásától.

Az ügyészség október 19-én egy összehangolt akciót hajtott végre: motozást, kutatást, illetve szemlét tartottak, és az elkövetőktől 40 bolgár levát, 75 román lejt, továbbá 165 eurót foglaltak le.

Mindkét elkövető gyanúsítotti kihallgatása megtörtént, egyikük a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, míg a másik rendőr nem tett vallomást. A terheltek szolgálati jogviszonya lemondással megszűnt.

Az elkövetők terhére rótt bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a büntetési tétel felső határa - figyelemmel a halmazati szabályokra - 12 év - áll a közleményben.

Címkék: korrupció, rendőr

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.