Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Június 24. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: orientpress

Még idén védelmet kap a természetes vizek halállománya

Még idén védelmet kap a természetes vizek halállománya

Négyszázezer horgász számára fontos üzenet, hogy már ebben az évben védelmet kap a természetes vizek halállománya - mondta Szűcs Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője a Gyál közelében található Peremvárosi Horgásztó és Pihenőparkban tartott sajtótájékoztatóján vasárnap.

A képviselő azt mondta, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben komoly versengés - sok esetben harc - alakult ki a halászat és a horgászat képviselői között. Ugyanakkor ez a határvonal sokkal inkább a tisztességes halászat és a tisztességes horgászat között húzódik - jegyezte meg.

Az Országgyűlés által június 10-én elfogadott halgazdálkodási kerettörvény széles társadalmi vita alapján született meg, újdonsága, hogy - mint a címében is jelzi - a halgazdálkodásról szól, a jogszabály a természetes vizeknek a horgászok szempontjából történő kezelését célozta meg.

A természetes vizek kezelője az állam, amely azonban a vizeket a horgászok kezelésébe adja, ugyanakkor az édesvízi halászatnak is van jogosultsága - mutatott rá, példaként említve a szelektív halászat szükségességét, az invazív (nem őshonos) fajok visszaszorítását. Hatálybaléptetését szeptemberre tervezik, amikorra el kell készülnie a miniszteri rendeletnek.

'Négyszázezer horgásznak azt üzenjük, hogy már ebben az évben megvédjük a természetes vizek halállományát' - közölte a képviselő. Kiemelte, hogy a horgászat és a horgászok száma jelentős gazdasági súlyt képvisel. Hozzátette, jelentős horgászturizmust szeretnének megvalósítani az országban, és ezt szolgálja például a turista horgászjegy bevezetése is.

Fűrész György, a Magyar Országos Horgász Szövetség ügyvezető elnöke a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy 1112 egyesület van az országban, és 31 ezer hektár van a horgászok kezelésben, akik 2,5 milliárd forint értékben helyeznek ki halat évente. 'A horgászszervezetek tevékenységét a felelősségteljes kezelés jellemzi' - mondta. A precíz szabályozással a törvény komoly szerepet fog betölteni például a halvédelem és az élőhelyek megújításában is.

Az új jogszabály megszületésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a törvényalkotók meghallgatták véleményüket.

'A horgásztársadalom nem a halászat ellen van, hanem azt szeretné, hogy a vizek hasznosítása nonprofit jelleggel történjen' - mondta.

Hozzáfűzte azt is, hogy a horgászatot rekreációs tevékenységként határozzák meg, ami újdonság. Az elnök jelentős mozzanatnak nevezte, hogy az új törvény a halászati tevékenységet is pontosan szabályozza. Fűrész György kitért a horgászat gazdasági jelentőségére is, és mint mondta, ma évente közvetve és közvetetten mintegy 30 milliárd forint összbevétel származik erről a területről, szemben a halászat egymilliárdjával.

Az elnök utalt arra is, hogy a törvény elfogadásakor a parlamenti pártok döntően egyetértettek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során