Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2017. Március 23. 12:01, csütörtök | Helyi

Megnyerték a celldömölkiek asztalitenisz Szuperliga elődöntő, első mérkőzését

Megnyerték a celldömölkiek asztalitenisz Szuperliga elődöntő, első mérkőzését

CVSE-Swietelsky – LifeClass RC Starr Varazdin 6.4

Talán elég lesz az előny

Lejátszották az asztalitenisz Szuperliga elődöntő, első mérkőzését. A találkozó előtt az volt a kérdés, hogy sikerül-e a visszavágóra előnyt szerezni és, ha igen, akkor mekkorát. A mérkőzés végre az tán kiderült, hogy lett előny, még ha az minimális is. A végül két és fél órás találkozó, a papírformának megfelelően zajlódott le. A kínai Zeng Zia –val felálló vendég páros sima győzelmet aratott. A balkézzel és tollszárfogással kínai játékos, egyébként a találkozó legeredményesebbje volt, hiszen a pároson túl mindhárom egyéni mérkőzését is megnyerte. Fölényére jellemző volt, hogy csupán Szita tudott nyerni ellene egy játszmát. A győzelemhez végül is az járult hozzá, hogy mindhárom hazai játékos legyőzte másik két ellenfelét. A jelenlévők végül is jó mérkőzéseket láthattak és hazai csapatgyőzelemnek örülhettek. A részletes eredmények a képgalériában láthatók.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén