Hírek
2014. Augusztus 08. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megszűntek a trafikrablások
Az országgyűlési választások óta szinte elvétve követnek el bűncselekményeket az ország dohányboltjai ellen, míg korábban volt olyan időszak, amikor naponta két eset miatt is eljárás indult. A szakértő szerint a politikának jelentős szerepe volt a jelenség kialakulásában - írja a Magyar Nemzet.
A múlt év majd minden napjára jutott egy trafikbűncselekmény – tudta meg a lap az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Az adatok szerint 2013 júniusának vége és 2014. július elseje között 358 bűntettet jegyeztek fel. Az esetek nagyjából felében betörés miatt indult eljárás; közel száz alkalommal rablás gyanúja merült fel, két-két tucat esetben pedig lopás, rongálás és csalás kapcsán kellett tisztázni a körülményeket. Némely ügyekben sikkasztás, kényszerítés, kifosztás vagy garázdaság miatt vette kezdetét a hivatalos eljárás.
A rendőrségi adatokból három érdekesség olvasható ki. Mindenekelőtt az, hogy az ügyek háromnegyedében ismeretlen személy követte el a cselekményt, 91 eljárásban ugyanakkor nem volt kérdéses a nyomozó hatóság előtt, kihez köthető a bűncselekmény. Másodszor az emelhető ki, hogy az esetek harmadát a fővárosban és Pest megyében jegyezték fel, miközben egyes megyékben jóformán ismeretlen fogalom a trafikbűncselekmény.
Tolnában tizenkét hónap alatt például két ügy indult, Csongrádban három, Szabolcsban és Jász-Nagykun-Szolnokban pedig összesen négy-négy.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.