Hírek
2014. Március 07. 15:00, péntek | Belföld
Mit is ünnepelünk a nőnapon?
A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. Tisztelgés a nők választójogának és munkához való jogának kivívása előtt.
Ma már erről a napról inkább a virágok és bonbonok jutnak eszünkbe, amikkel a férfiak hódolnak a női nem előtt. Jelképesen megköszönve a mindennapi türelmet, a reggeli forró kávét, a finom ebédet/vacsorát, a vasalt ruhát, a gyengédséget.
Kevesen tudják, hogy a nőnap kialakulásában kevéssé játszott szerepet a romantika.
Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin.1910-ben határozták el, hogy nemzetközi nőnapot tartanak ennek emlékére. Véglegessé akkor vált, amikor 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban ugyanezen a napon tüntettek a nők kenyérért és a békéért.Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.
Az I. Internacionálé (1966) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. A II.Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.
Az Egyesült Államokban 1909-ben tartották meg az első nemzeti nőnapot, február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.
Néhány évtized elteltével, amikor már egyre több országban vívták ki a nők a választójogot, és a mozgalom elérte legfőbb célkitűzését, hanyatlani kezdett. A 60-as évek nőmozgalmai során viszont új értelmet kapott a nőnap: a nők már az egyenjogúságukért küzdöttek. 1977-ben az ENSZ is elismerte, és felvette a világnapjai közé.
Magyarország először 1914-ben ünnepelték a nőnapot. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg. A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.