Hírek
2013. Április 25. 10:52, csütörtök | Helyi
Nagy versmondás Csöngén - Valse triste

Jordán Tamás vezényletével péntek délben a Csöngén Nagy Versmondás mintegy 600-800 diákkal. Köztük lesznek a celldömölki iskolások is.
Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítást és konferenciát rendeznek pénteken Szombathelyen.
A tárlaton a költő szülővárosához, Szombathelyhez fűződő kapcsolatait, élményeit, a hozzá köthető emlékhelyeket idézik fel fényképek, dedikált könyvek és azok a levelek, amelyeket Weöres Sándor egykori osztálytársaival, tanáraival, nemzedékének kiemelkedő képviselőivel váltott. A látogatók megismerkedhetnek a költő világokat teremtő képzeletével is: azokkal a rajzokkal, térképekkel, amelyeket a második világháború idején vetett papírra.
A kiállításon bemutatásra kerülő kéziratokat, rajzokat, térképeket és egyéb dokumentumokat a Vas Megyei Levéltár, a dedikált kötetek, képeslapok és fényképek másolatait pedig a költő még élő és az elmúlt években elhunyt barátainak családjai bocsátották rendelkezésre.
A centenáriumi tudományos konferencia a költőnek a Valse triste (Szomorú keringő) című versét állítja a középpontba, amely 1938-ban A teremtés dicsérete című kötetben jelent meg és amely egyike annak a 12 magyar versnek, amelyet a Szombathelyről elindult verssorozat darabjai közé válogattak.
Az "Egyik nyár akár a másik" című konferencia nyitó előadását Kenyeres Zoltán, az ELTE professor emeritusa, a költő monográfusa tartja, zárásként pedig a Weöres Sándor Színház színészei adnak műsort névadójuk tiszteletére.
A konferencia társrendezvénye a péntek délben Csöngén rendezendő Nagy Versmondás mintegy 600 diákkal, Jordán Tamás vezényletével.
A tanácskozás szombaton és vasárnap Celldömölkön és Csöngén folytatódik tanárok és diákok közreműködésével.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.