Városlista
2023. június 11, vasárnap - Barnabás

Hírek

2017. Április 27. 18:24, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Ötéves a Magyarország legszebb konyhakertjei program

Ötéves a Magyarország legszebb konyhakertjei program

Ötéves A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program, amelyben az első évi 22 után tavaly már több mint 300 település kertművelői mérettették meg magukat

- mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Szakáli István Loránd hozzátette, hogy az idén a tavalyinál is több versenyzőre számítanak. A szaktárca által támogatott programban számos határon túli nevező is részt vesz, és voltak már jelentkezők a Kárpát-medencén kívülről is, például Lengyelországból és Nagy-Britanniából - jegyezte meg.

Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a program igazgatója elmondta: a program 2012-ben Karcagon indult el, és 2013-ban vált országossá. A verseny célkitűzése, hogy a kertművelők munkája kapjon kellő elismerést, és példájukat követve minél többen műveljenek konyhakertet, így az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat is tovább öröklődhet a generációk között.

A versenyben tavaly már 318 településről 2082 kertnevezést regisztráltak, ami 14 ezernél több kertművelőt jelentett - mondta.

Az elmúlt 5 évben összesen 28 805 kertművelő szorgoskodott a nevezések nyomán a kertekben, és a bírálók összesen 194 országos díjat ítéltek oda. Sokan kaptak örökös díjat - amit a harmadik országos elismerés után lehet megszerezni -, a múlt évben pedig két életműdíjat is odaítéltek, olyan kertművelőknek, akik már negyedik alkalommal részesültek a kertművelő országos díjban - ismertette Kovács Szilvia. Harminc település már ötödik éve vesz részt a programban - tette hozzá.

Az országos programigazgató meghirdette a települések versenyét, amelynek nyomán a legtöbb jelentkezést begyűjtött és így a legtöbb nevezést benyújtó településeket díjazzák majd, és jelezte: szeretnének megyei és régiós díjakat is kiosztani.

Címkék: kert, konyhakert, legszebb

Ezek érdekelhetnek még

2023. Június 10. 13:46, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, \"mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár\" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

2023. Június 10. 13:43, szombat | Belföld

Hármas karambol miatt teljes útlezárás van az M1-es autópályán

Összeütközött három személygépkocsi az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Kocs közelében, az érintett sztrádaszakaszt teljes szélességében lezárták, nagy a torlódás - közölte az OKF.

2023. Június 10. 08:38, szombat | Belföld

Elérte a Balaton vízállása a szabályozási szintet

A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a vizugy.hu adatai szerint.