Hírek
2013. Február 07. 09:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: Vas Népe online
Portisch Lajos látogatása, Gömböcz és Czupor sikere a szimultánon
A Nemzet Sportolója, Portisch Lajos nemzetközi sakk nagymester volt a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola vendége.
A Szent Benedek iskolában már hagyománya van, hogy olyan hírességeket hívnak meg, akik tanúságot tesznek keresztény hitükről. Így lett szerdán Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója a vendégük.
A nemzetközi sakknagymester, olimpiai bajnok, húszszoros olimpikon, kilencszeres magyar bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt nem csak sakktudásáról tett tanúbizonyságot. A mintegy 160-170 fős közönséget énektudásával is meglepte, négy dalt szólaltatott meg Erkel Ferenc és Kacsóh Pongrác műveiből. Majd életéről és sportolói pályafutásáról mesélt. Arról is, hogy mindig képes volt küzdeni, a kudarcok után felállni és újrakezdeni. A sakkozó nem kevés humorral, öniróniával számolt be gyengeségeiről is, amely által még inkább megnyilatkozott emberi nagysága. Keresztény, katolikus hitéhez a legnehezebb körülmények között is hű maradt. Minderről A sakk az én keresztem című interjúkötetében is vall.
A programot szimultán zárta, amikor is Portisch Lajossal 15 celldömölki és sárvári versenyző és az iskola ifjú sakkozói játszhattak. Két fiatalnak sikerült komoly meglepetést okoznia: Gömböcz Zsófia győzött, Czupor Attila pedig döntetlent ért el a világhírű nagymester ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 06:00, kedd | Életmód
Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
Nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon - közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási program 2019-es meghirdetésével: az elmúlt öt évben 184 millió új fát ültettünk el
2024. Május 20. 16:00, hétfő | Belföld
Gyérítik a szúnyogokat
Kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat