Hírek
2014. Január 11. 05:00, szombat |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Pozitív gondolatokkal leküzdhető a migrén
Egy tanulmány szerint a betegek elvárásai befolyásolják azt, hogy a migrén elleni gyógyszer hogyan hat. A kutatás keretében 66 migrénes páciensen tesztelték a kínzó fejfájás csillapítására alkalmazott gyógyszerek hatékonyságát, illetve azt, hogy ebben mennyi volt köszönhető magának a hatóanyagnak és milyen részben játszott szerepet az úgynevezett placebo-hatás, ami a pozitív gondolatok gyógyító ereje - írja a Fox News.
Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy az orvosok mit mondanak páciensüknek az egyes gyógyszerek hatásának erejéről, mert az azzal kapcsolatos elvárások erősíthetik, de csökkenthetik is azok hatékonyságát.
Első körben a résztvevő páciensek beleegyeztek, hogy egy-egy migrén kezdetekor órákig lemondanak a gyógyszer alkalmazásáról, s az ekkor jelentkező tüneteiket rögzítették és összehasonlították később jelentkező fejfájások mértékével.
Azt ezt követő hat migrénjük során a résztvevők különböző gyógyszereket kaptak, amelyek egy-egy borítékban voltak elrejtve különböző üzenetekkel. Természetesen a legjobban a migrén elleni gyógyszerek használtak, de érdekes, hogy a páciensek akkor is fájdalomcsökkenésről számoltak be, amikor tudták, hogy placebót kapnak, mintha egyáltalán nem szedtek be semmit.
Meglepetés volt, hogy dupla fájdalomcsökkenésről számoltak be, amikor azt mondták nekik, hogy a migrén elleni gyógyszer valódi hatékonysággal bír, minthogyha hamisan azt mondták nekik, hogy nem hatékony.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:18, kedd | Életmód
Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
Az Egri csillagok első filmváltozatának több filmdarabkája került elő az egykori főszereplő hagyatékából, aki Vicuskát alakította az 1923-ban forgatott produkcióban.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Életmód
Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
Nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon - közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára