Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Január 09. 13:27, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Szinte minden joghallgatónak fizetnie kell

Szinte minden joghallgatónak fizetnie kell

Csaknem teljesen kiszáll az állam a gazdasági és jogi képzések támogatásából.

Az oktatási államtitkárság által nyilvánosságra hozott keretszámok drasztikus változást mutatnak: míg tavaly ötezer hallgató járhatott ingyen üzleti és közgazdasági szakokra, az idén mindössze 250 teljes ösztöndíjas férőhely lesz.

A keret szűkítése különösen megnehezíti a felvételizők dolgát, ha belegondolunk, hogy tavaly csak a gazdálkodási és menedzsment szakra több mint három és fél ezren jelentkeztek. Ha figyelembe vesszük, hogy a 250-es létszámon tizenhárom egyetemnek és számos főiskolának kell megosztoznia, könnyen elképzelhető, hogy – jelentős számú önköltséges felvételiző hiá­nyában – egyes intézményekben el sem indulhat új képzés néhány gazdasági szakon - írja a Magyar Hírlap.

Nehéz helyzetbe kerülnek a majdani joghallgatók is, hiszen míg tavaly nyolcszázan kaphattak állami támogatást, az idén már csak száz jelentkező számíthat erre. A legtöbben – nyolcezren – műszaki területen tanulhatnak ingyen, de jelentős számban kapnak támogatást az orvosi és egészségtudományi szakos hallgatók is: az alapképzést 2800-an, az osztatlan képzést 1800-an végezhetik az állam pénzén.

Akinek nem sikerül ösztöndíjas képzésre bejutni, a megújult diákhitel segítségével finanszírozhatja tanulmányait. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tervezete szerint továbbra is mindenki felveheti a havi negyvenezer forintos szabad felhasználású hitelt. A részösztöndíjas, költségtérítéses és önköltséges hallgatók viszont ezenfelül kötött felhasználású kölcsönt is kérhetnének, legfeljebb havi nyolcvanezer forintot. A hallgatók ezt a pénzt nem is kapnák meg, a Diákhitelközpont egyenesen az intézmények számlájára utalná. A tervek szerint a visszafizetésnél lehetővé tenné az állam, hogy a törlesztőrészleteket a majdani munkáltató költségként átvállalhassa, illetve adó- és járulékmentes juttatásként elszámolhassa.

OrientPress Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.