Hírek
2019. Július 19. 18:06, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
További emberölési ügyekben is vizsgálják D. Csaba felelősségét
Előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a csütörtökön Magyarországra szállított D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen
- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.
Dócs András azt mondta, hogy egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. A további vizsgálatokat azokra az újságírói felvetésekre tette hozzá, hogy sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el.
A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz - jelezte az ezredes.
Közölte: D. Csaba élt a törvény adta jogával, megtagadta a vallomástételt. Kihallgatása folytatódik, valamint bírósági döntés várható arról, hogy a férfit letartóztatják-e - ismertette az eljárás további menetét Dócs András.
A rendőrség csütörtökön közölte a honlapján, hogy két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit Magyarországra hoztak.
A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.
Dócs András pénteken azt mondta, hogy mindkét bűncselekményt lőfegyverrel követték el, a XV. kerületit a Pólus Center mögötti területen.
D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el. A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak.
A szerb-magyar kettős állampolgárt őrizetbe vették.
A pénteki sajtótájékoztatón Dócs András közölte, hogy Hollandia felajánlotta a büntetőeljárás átadását, amit Magyarország elfogadott. Az pedig a cseh hatóságok döntése volt, hogy a magyaroknak adják ki D. Csabát, ezt ugyanis a szerbek is kezdeményezték - jegyezte meg.
A Fővárosi Főügyészség az MTI-vel azt közölte: a Prágában elfogott gyanúsított letartóztatását indítványozták. A kényszerintézkedés kérdésében az illetékes nyomozási bíró várhatóan szombaton dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás