Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2015. Június 27. 00:00, szombat | Helyi

Kerékpáron harmadszor a Ság hegy körül

Kerékpáron harmadszor a Ság hegy körül

Kétkeréken járták be a túrázók Kemenesaljának kisebb-nagyobb területét.

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg, más támogatókkal együtt, a Ság Hegy Térsége Turisztikai Egyesület a VulkánSági kerékpár túrát. A 36 regisztrált résztvevő három táv között választhatott. Heten voltak, akik csak egy szombati ebéd előtti kis átmozgatásra vágyva, a 20 km-es távot választották és a névadó hegyet tekerték körbe. Akiknek már több idejük volt, a Kissomlyó megkerülését is hozzátették a 20 km-hez és így 40 km-t tudhattak a táv végén a lábukban. Ez a társaság volt a legnépesebb és mind a 23 fő regisztrált induló célba ért. A nagyobb felkészülést igénylő 80 km-t hatan választották. Ők a 40 km-es kör után, érintve a rajt- és célhelyet, a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár előtti teret, még tovább hajtották a „drótszamarat”, hogy aztán Ostffyasszonyfa érintésével is teljesítsék a penzumot. Az öltözetek és a kerékpárok elárulták, hogy a résztvevők közül nagyon sokan nem először vettek részt ilyen túrán és voltak olyanok is, akik a két előző hasonló eseményen is indultak már.

A túra legérdekesebb résztvevője, számomra, dr. Mojzes Szonja Bizsu nevű kutyája volt, amely a gazdája által választott 20 km-es távot a kerékpáros kosárból nézte végig.

- IS -

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.